Lassan telik ez a nap. Meleg, fülledt, esős nyári nap. Kezemben egy bögre forró kávéval próbálom a
nyár melegét felidézni. A hintaágy nyikorog, mint Pom-Pom alatt a
fa ág. „Ahogy ül egy ágon, egy szép hosszú ágon. Fel lihegek,
le lihegek.” Aranyos mese. Előre-hátra.
Egy gondolat kavarog csak a fejemben.
Már őrjítően gúzsba köt. Először a nyári nap, melyen nem süt
a Nap. Kedvemet, ahogy az eget, felhő árnyékolja be. Ez a gondolat
nekifeszül türelmemnek. Húzza, tépi, de nem ereszt. Jó házőrző
ebhez méltón. Az eső közben csak hull, lankadatlanul. Őrjítő
gondolat, melynek ha engedek, könnyeim arcomat áztatnák, ahogy az
eső a földeket. A végkövetkeztetés sosem remélt végkifejlet.
Kezünket nyújtjuk felé, közben a másikkal erősen kapaszkodunk
létünkbe és sosem érjük el célunkat. A gondolat itt benn, nem
csitul. Legyen napsütés vagy búskomor eső, mindig itt lesz, el
nem menekül. Azért az eső, ha nem lenne ily szürke, kevésbé
nyomná rá bélyegét lelkemre. A kávé lassan kihűl, kedvem is
zordabb lett, de a gondolat itt a fejemben, továbbra sem hallgat.
Elkergetni nem tudom, ezért most feledésbe küldöm, zavarja máskor
napomat ez a kitartó gondolat. Felállok, körbenézek. Egy rovar,
egy madár, egy sincs itt velem, csak a kitartó és hűséges házőrző ebem. Nem, téged sem feledlek tarka tollú, nagy hangú.
A napfelkeltét örömmel hírül adó nyakas, te drága kakas.
Hangoddal a gondolatot űznéd inkább, míg hű ebem az elmém
őrizné, és ne kertem. Ez a gondolat már örökre itt marad. Tán,
ha kimondom elmúlik, és nem rágódom rajta naphosszat.
- "Mindezek a pillanatok elvesznek
az időben, mint könnyek az esőben." - (Szárnyas Fejvadász: Rutger Hauer monológ)
