Idézet

„ Ó, mindez annyira érthetetlen, voltaképpen szomorú, holott szép is. Az ember nem tud semmit. Csak él, futkározik körbe a földön, vagy erdőkön lovagol keresztül, és néha valami követelően, ígéretesen, sóvárgást keltően rátekint, egy csillag az éjszakában, kék harangvirág, nádzöld tó, egy ember vagy egy tehén szeme, olykor még úgy rémlik, mintha nyomban valami soha nem látott és mégis régóta áhított válna valóra, lehullik mindenről a fátyol, de aztán elmúlik ez a pillanat, és nem történik semmi, talány nem oldódik, a titkos varázs kötve marad, és végül megöregszik az ember, olyan furfangosnak látszik majd, mint Anselm atya, vagy bölcsnek, mint Dániel apát, de talán még akkor sem tud semmit, csak várakozik, és figyel egyre tovább. ”
Hermann Hesse - Narziss és Goldmund

Posted in: idézetek