Biztosan mindannyian emlékszünk azokra az indiános filmrészletekre, de sok életrajzi vagy néprajzi könyvben is megjelent, hogy amikor egy indián elakadt az életben, vagy életében valamilyen bajjal találkozott, akkor az orvosságos emberhez, törzsfőhöz, nagyapához vagy valamely, más idősebb törzsbélihez ment útmutatásért. Az útmutató személy pedig mindig így kezdte: „Elmondok egy történetet”. Vagyis nem tett mást, mint amit ma meseterápiának nevezünk. Az elmondott történet cselekvései, megoldásai megadták a választ a problémával hozzájuk forduló embereknek.
Az archaikus népekre mindig úgy tekintünk, mint buta, elmaradott, a mindennapi problémákra összpontosító ösztönlényekre. Ezzel ellentétben, a mindennapi életük során szerzett tapasztalatokkal,
megfigyelésekkel létrehoztak egy olyan problémamegoldó mechanizmust, amit a mai tudomány és társadalom még csak most kezd újra felfedezni, és csak vonakodva, kétkedve alkalmazni. Az archaikus kor misztikus sámánjai, druidai, táltosai, wicasa wakanjai (továbbiakban: sámánok) nem tettek mást, mint ezeket a problémamegoldásokat alkalmazták a közösségen. Ezek a személyek,
akik betöltötték ezt a tisztséget, altruista viselkedésükkel, a tudományhoz való viszonyukkal tudták a közösséget segíteni. Ahogy a ma pszichológiája sem képes más tudományágak eredményei nélkül eredményesen segíteni, úgy az archaikus sámánok sem csak egy tudományágban voltak járatosak. E sokféle tudományág megfigyeléseire, a tapasztalatok összegzése révén alakították ki azon módszereiket, amelyekkel hatásosan tudtak a problémákkal hozzájuk fordulókon segíteni. Ez állt a gyógyfüvek ismeretétől egészen a hipnoterápiás kezelésig sok mindenből. Ahogy változott az életvitel, a sámánok módszerei is változtak. Ők nagyon is jól tudták, amit a modern kor embere elfeledett, hogy mindig minden változásban van.
Hogy a pár évszázaddal ezelőtti sámánokról más kép él bennünk? Ennek egyszerű az oka. Azok, akik leírták a sámánok tevékenységét, egy olyan kultúra, civilizáció gyermekei voltak, akik a magukén kívül minden más kultúrát primitívnek tartottak. A saját kultúrájukat tartották egyetemesen a legfejlettebbnek, ezért meg sem fordult a fejükben, hogy egy ilyen egyszerű életvitelt folytató közösség tudása ősibb, magasabb szinten lévő tudás lehet. Ez a dekadens hozzáállás a mai napig rányomja a bélyegét számos tudományra. Szerencsére, pár haladó gondolkodású tudós igyekszik ezen a szemléleten változtatni, de az ő hangjuk még kisebbségben van a dogmatikus rendszerhez ragaszkodókéval szemben.
Felmerülhet a kérdés a jelenünkben ügyködő sámánokról. Ők melyik úton haladnak, mit is tudnak tenni értünk valójában? A legtöbbjük semmit. Egész egyszerűen azért nem, mert ők egy téves mintát követnek, még ha a szándékuk a legjobb is. Legtöbbjüknek halvány szikrája sincs, mit kell tenni. Ősi jelképeket aggatnak magukra, dobot vernek és várják a csodát, hogy történjen valami. A semmi semmit szül. Ahhoz, hogy változás álljon be, cselekedni kell. Megfelelően cselekedni. Nincs perpetuum mobile. Hogy mozgásba lendüljön valami, kell hogy valami elindítsa azt. Ha a sámán nem tudja, mi az, akkor többet árt a segítséget várónak, mint ha semmit sem tenne.
Akinek nem inge, járjon gatyában:)
És itt kérdőjeleződik meg az a fogalom, hogy sámáni hit- vagy hiedelem világ. Ahogy az is, hogy a sámánok az egyházihoz hasonló papi tisztséget töltöttek be. Nem. A fent leírtakból jól látszik, hogy az archaikus sámánok, egy széles látókörű, mindenre nyitott és az újat könnyen befogadó emberek voltak.
Arról, amit sámáni hit- vagy hiedelem világnak nevezünk, majd egy másik alkalommal írok.
És végül egy nagyon jó film:
Álomőrzők I. rész
Álomőrzők II. rész
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése