Kezdeném egy saját gondolatmenettel, amit tavaly nyáron írtam fel a blogomra. Ugyan nem magamnak szólt - mert édesapám 2012. július elsején elhunyt - hanem annak az ismerősömnek, aki az álmomban szerepelt.
"Válasz: Olykor halogatjuk a válaszok megadását, bár ismerjük a válaszokat. Úgy gondoljuk, hogy ha nem mondjuk ki, akkor nem kell szembenéznünk azzal, amit megválaszolunk. Félünk, hogy attól, hogy megválaszoljuk, minden megváltozik. Pedig minden változik és ez így van rendjén. A változás nem azonos az elmúlással. Az elmúlás nem bizonyított semmilyen szempontból sem!"
 |
| kép: Minttu Hynninen - Spirits |
Sokan félnek a haláltól, és ez nem baj. Az ember alapvetően fél
az ismeretlentől, amióta kirekesztette az életéből a természetet
és a falak közé zárja magát, egyre jobban elszigetelve. A
haláltól való félelem semmivel sem rosszabb, mint amikor a városi
gyerekek először mennek az erdőbe sátorozni. Minden ismeretlen
apró nesz, zörej félelmet lop a szívébe, ahogy a halál
dermeszti meg az embert, amikor megpróbálja elképzelni. Mert
hogyan képzeljünk el egy olyan dolgot, amiről semmi
tapasztalatunk?
Visszatérek apámhoz és az ismerősöm párjához (aki férfi).
Az ismerősöm párja autóbalesetben hunyt el, amiben nem ő volt a
hibás. Az ismerősöm teljesen összeomlott, hasában egy három
hónapos babával, amiről sem én, sem a feleségem nem tudtunk,
mert az elhunyt férfit az előtte lévő két évben nem hívogattuk.
Halogattuk, hogy mikor fogjuk meglátogatni, mindig közbejött
valami, ami miatt nem hívtuk telefonon. Aztán egyszer csak jött a
hír. A lányt nem ismertük annyira, előtte csak egyszer
találkoztunk vele. Feleségem megálmodta, hogy az elhunyt srác
elmondta neki, hogy a lány terhes. Feleségem egyből hívta a
lányt, hátha ő nem tud róla és nehogy hülyeséget tegyen. A
lány tudott róla, és ugyan megfordult a fejében, hogy elveti az
életét, de a szíve alatt lévő magzat és a meglévő két éves
lány visszatartotta ettől. Feleségemnek még ezután is volt
kapcsolata a sráccal, aki arra próbálta rávenni a feleségemet,
hogy mondja el a lánynak, ne húzzon fel falakat, mert így nem
tudja meglátogatni. Aztán itt jöttem a képbe én.
A lány megszállottan fel akarta venni a kapcsolatot a sráccal, de
akkora volt benne a feszültség, hogy sikertelen volt. Egyre többet
leveleztem vele, amikortól én elkezdtem a magam spirituális útját,
megosztottam vele a tapasztalataimat, elküldtem neki az álmaimat.
Aztán egyszer csak megdöbbent. Az egyik álmom a srác ki nem adott
regénye volt, amit csak ők ketten ismertek, senki más. Nem sokkal
később kiderült, miután megkaptam a regényt olvasásra, hogy egy
korábbi álmomban már visszavittem neki a srácot egy olyan kutya
képében, amit a srác írt a regényébe. Egy saluki volt, más
néven perzsa agár, amit én azelőtt nem láttam. Amikor a
regényben olvastam, és a furcsa kifejezés miatt rákerestem a
neten, megdöbbentem. Az álmomban pont egy ilyen kutyát vittem
vissza egy a lányhoz hasonlító nőnek, nálunk íj volt (a srác
imádott íjászkodni) a kutya pedig elszökött, és mi visszavittük
a lánynak egy vasúti töltés mellett, amiről kiderült, hogy a
lány gyerekkori helyéhez van közel. Ezután egy álmomban olyan
cipőt láttam, ami a srácé volt, de egy munka során a lányon
volt. Megálmodtam hogyan néz ki. A cipőt nem láttam soha, mert az
egy olyan lakásban van, ahol soha nem jártam.
Apámmal kapcsolatban pedig egy olyan tapasztalásban volt részem,
amit nem akartam elhinni, amíg a sógorom nem mesélte el a saját
verzióját. Egészen pontosan, a temetésen láttam apámat
mellettünk ülni és mosolygott és nézte a kirakott urnát. A
sógorom pedig előtte az urna mellett állva látta mosolyogva.
Írhatnék még érzékelésekről, amikben részem volt. Sajnos a
tapasztalatom még nem terjed odáig, hogy szándékosan kapcsolatba
lépjek elhunytakkal, de amire rájöttem, hogy egy elhunyttal annál
könnyebb kapcsolatba lépni, minél erősebb tudattal rendelkezett
az életben.
Ezzel azt akarom mondani, ha az ember odafigyel magára, a
környezetre és elkezdi érezni, ami körülötte van, akkor
ráébred, hogy a halál nem egy vég, hanem valaminek a kezdete.
Egész egyszerűen az univerzumunkra egyetlen egy állandó törvény
igaz: mindig minden változik.
Tudom, most semmi bizonyosat nem tudtam mondani. De a szülésről
tudnék? Meg tudnám mondani egy leánynak, hogy milyen fájdalmai
lesznek, vagy nem lesznek? Hogy konkrétan mit fog átélni? Hisz a
szülő nők is millióféleképpen élik át a gyermekük szülését.
A halálból élőlény még nem tért vissza fizikai formában, hogy
beszámolót tartson, ezért sokkal nagyobb a kétely. A szellemi
alakok pedig nem tudnak az általunk ismert kommunikációs formákkal
informálni minket, ahogyan a fentebb leírtakból is láthatod.
Volt olyanban is részem, amikor konkrétan jelenlétet érzékeltem.
De ezt csak én érzékeltem. Sem megmutatni, sem bizonyítani nem
tudom. Csak én tudom. Két kérdést tettem fel, amiből kiderült,
hogy nem apám volt ott, hanem a srác. Egyszerűen a jelenlét
érzése az ő szólításánál erősödött.
Röviden: Nem kell félni a haláltól, az elfogadás pedig kevés.
Készülj fel rá és add át magad az érzésnek. Egy este feküdj
le úgy - ha teheted -, hogy nem félsz a haláltól. Ha meg kell
halnod, akkor meghalsz, mert annak oka van. Ahogy annak is, hogy
mikor halsz meg.
Egy valamiben biztos lehetsz. Ha magad mögött hagyod a
halálfélelmedet, az életed gyökeresen meg fog változni. Az már
másik kérdés, hogy az álmokból kiindulva, mennyire akarod ezt a
változást. Hogy mitől félsz, ha változik?
Attila
